Üdvözöljük Tatabánya város környezetvédelmi és klímavédelmi honlapján!

Föld Órája 2018-ban is

2018-3-1
Tatabánya Megyei Jogú Város az idei évben is csatlakozik a világméretű kezdeményezéshez.



Föld órája március 24-én Tatabányán!

 

A WWF idén, március 24-én szombaton rendezi meg a Föld Óráját. Ezen a napon, helyi idő szerint 20:30 és 21:30 között a csatlakozók egy órán át lekapcsolják épületeik díszkivilágítását, az éghajlatváltozás hatásai ellen való küzdelem jegyében.

A világméretű akcióban természetesen idén is részt vesz városunk. Az akció látványos elemeként, szombaton este fél kilenctől egy órán át sötétbe borul a Turul emlékmű és lekapcsolják több tatabányai templom, köztük: a Szűz Mária neve templom; a Szent Mihály plébániatemplom; a Református templom és a Szent István király templom díszkivilágítását.

A Föld Óráján, szombaton este világszerte lekapcsolják egy órára a nélkülözhető világítást és áramtalanítják az elektromos készülékeket. A Földnek szentelt 60 perc célja nemcsak az, hogy otthonainkban és városainkban szimbolikusan kialudjanak a fények, hanem hogy az emberiség tudatára ébredjen, hogy a fenntartható jövő megteremtése és bolygónk állapotának megóvása mindannyiunk felelőssége.

A WWF Magyarország a világ legnagyobb civil önkéntes akciójával, a Föld órájával 2018-ban is, az energiatakarékosságra és az életmód újragondolására buzdít.

 „Kapcsolódj a Földhöz!” – szól az idei mottó, a fókuszban pedig a biológiai sokféleség megőrzése áll. Legyen szó erdőkről vagy folyókról, tengerekről vagy vizes élőhelyekről, nekünk, emberek számára is rendkívül fontos, hogy ezek az élőhelyek fennmaradjanak természetes állapotukban, megőrizve azt a gazdag növény- és állatvilágot, amit folyamatosan komoly veszélyek fenyegetnek.

 

A Föld órája akció az ausztrál WWF kezdeményezésére indult. Akkor Sydneyben kapcsolták le a fényeket egy órára, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a klímaváltozásra. 2007 óta minden márciusban egy órára kialszik a díszvilágítás a világ legtöbb nagyvárosában. Néhány év leforgása alatt a Föld Órája az ausztrál helyi akcióból világméretű, több mint egymilliárd embert mozgósító önkéntes mozgalommá nőtte ki magát, több száz ország, és számos híresség áll ki a WWF klímavédelmi törekvései mellett. 2008 óta Magyarországon, így Tatabányán is lekapcsolunk.

 

Honlap: www.foldoraja.hu

Légszennyezettségi adatok
Az UVB értékét május 1-től szept. 30-ig mérjük!

Kezdő dátum
Vége dátum
Légszennyező anyag

Határérték táblázat